„Virágos, álmodó, békés ugarban várjátok a világnak virradását, azt a világot, amelyen nem cikázik újra végig az öldöklő gyűlölet. A béke Urának, az Egyetlennek szent nevében szenteljük föl emléketeket, mert hiszünk a fényben, hogyha éj komorlik; hiszünk a célt szolgáló szenvedésben; hiszünk a léten túli ébredésben; hiszünk a testen túli létvetésben”…
(Löw Immánuel)
1933-ban avatta fel Shvoy Kálmán altábornagy, az V. vegyesdandár parancsnoka a izraelita hősi emlékművet a zsidó temetőben. Az első világháború 100 éves jubileumának eseményeihez kapcsolódva Szegeden 2016. június 16-án a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke és a Szegedi Zsidó Hitközség közös szervezésében „Békétek jelképe ez az emlék.” Izraelita szegediek a Nagy Háborúban című emlékkonferencia keretében a Szegedi Zsidó Hitközség az első világháború helyi zsidó hősi halottjaira emlékezett és újraavatta a szegedi izraelita temető hősi emlékművét. A zsidó hősök emlékművét pályázati forrásból újították fel.
A felújítást és az eseményt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, a XX. Század Intézete, Alapítvány a Szegedi Zsinagógáért, és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta. A rendezvény résztvevőit dr. Lednitzky András a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, Izrael tiszteletbeli konzulja, prof. dr. Barna Gábor tanszékvezető (SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék) és dr. Kozma József Szeged M.J.V. Kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottságának elnöke köszöntötte.
A szegedi belvárosi temetőben az izraelita emlékművet 1933. október 29-én avatták fel. Nagyillés Anikótól, az SZTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájának doktorandájától megtudhattuk, hogy dr. vitéz Shvoy Kálmán vegyesdandárparancsnok kezdeményezésére, közadakozásból készült el 1932-ben előbb a protestáns-, majd a görögkeleti emlékmű.
Nagyillés Anikó
Ezt követően 1933-ban, a Szegedi Zsidó Hitközség és az 5. honvéd vegyesdandár együttműködésében jött létre az izraelita emlékmű. Az emlékjel egy két méter magas műkő szarkofág, amelynek gipsz modelljét Tápay Antal, az emlékművet Tardos-Taussing Ármin készítette el.
Shvoy Kálmán
A munkálatokban részt vett Sebestyén József műszaki elöljáró, Vermes Izsó szentegyleti mérnök is. A szarkofágot 32 centiméteres szalagdísz díszíti, amelyen borostyánágak és a levelek között elhelyezett halotti mécsesek találhatóak. A felirat stilizált héber jellegű latin betűtípus szerint készült. Ez a díszítés a modellen még nem szerepelt, az építkezés közben döntöttek a létrehozásáról. Az emlékmű belül vasbeton, műkő burkolattal, amelyhez fehér cementet és gránitot adtak. Előteréhez 45-50 kocsi földre volt szükség, amelyet a 60 négyszögméter gyepkockával együtt Shvoy küldött el Hitközség részére. A föld elegyengetésében Shvoy katonai munkaerőt (4 fő) is a rendelkezésükre bocsátott.
A "cinterem" emléktáblája
A két világháború között Szegeden minden közösség fontosnak tartotta, hogy saját emlékjelet állíttasson hősi halottaik emlékére. Szegeden ez azért is volt jelentős, mert a városi emlékmű csak 1937-ben készült el. Előtte főként a laktanyákban, felekezeti temetőkben tartották a megemlékezéseket, amelyeket több esetben istentisztelet/mise előzött meg. A templomok falán szintén helyeztek el első világháborús emléktáblákat. Az izraelita emléktáblák a közösség anyagi helyzetének függvényeként, gyakran az elsők voltak a helyi emléktábla-állíttatások sorában. Szegeden például a vallási közösségek közül elsőként az izraelita emléktáblák készültek el 1924-ben. A régi zsinagóga falán helyezték el. A templomok, imaházak falán látható táblákhoz hasonlatos közösségi emlékezeti helyekké léptek elő a felekezeti temetők is.
Az avató ünnepségen részt vettek az ezredek, a vallási egyesületek képviselői, a felekezetek vezetői, az Országos Frontharcos Szövetség, a Vitézi Szék és a szegedi zsidó hadviseltek. A beszédek azt hangsúlyozták, hogy a hazáért való harc egyesítette az embereket vallásra való tekintet nélkül. A szegedi izraelita temetői hősi emlékmű közelgő felavatását a Szegedi Napló (és a Szegedi Új Nemzedék is) az egységesítő hőskultusz és patriotizmus jegyében vezette fel.
„Ez az emlékmü, mely a többi temető hősi emlékmüvével együtt e haza minden egyes fiának közös fájdalmát és közös emlékezését hirdeti, legyen egyben jelképes hirdetője a nemzet érzelmi egységének is, a Haza iránti szeretetben és áldozatkészségben.”
Az emlékművet elkészülte után Dr. Biedl Samu, a hitközség elnöke a Szentegylet (Chevra Kadisa) elnökének, Faragó Lajosnak adta át gondozásba. A Szentegylet végezte a a temető gondozását is. Faragó Lajos a következő szavak kíséretében vette át:
„amint egyek voltunk akkor, amikor a hivó szóra elküldtük fiainkat a fenyegetett haza védelmére, ugy egyek tudunk lenni érzésben és gondolatban ma is, amikor azok emlékének megbecsüléséről, megörökitéséről van szó, akik legdrágább kincsüket, az életüket, vérüket áldozták a hazáér.”
A szegedi sajtóban az emlékművekről, mint zarándokhelyekről, oltárokról írtak, ahova a kortársak erőt gyűjteni és imádkozni mehettek, illetve ahova a Hősök Emlékünnepén ellátogathattak.
Tóth István, a Móra Ferenc Múzeum muzeológus a szegedi zsidóság első világháborús hátországbéli és harctéri szerepvállalását vizsgálta a Délmagyarország 1914-1918 között megjelent cikkei tükrében. Kiemelte a szegedi izraelita felekezethez tartozó bevonuló katonák magas arányt délalföldi viszonylatban. Rámutatott a helyi gyáros és kereskedő nagypolgárság várost stabilizáló felelős szerepvállalására a háborús hátország viszontagságai közepette. Bemutatta az izraelita nőegylet bekapcsolódását a sebesültek kórházi ellátásába.
Tóth István
Mód László, az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének adjunktusa a tágabb délalföldi első világháborús emlékezeti és emlékhely-létesítési gyakorlatba helyezte a szegedi izraelita felekezeti példát. Jay Winter nyomán beszélt arról is, hogy az első világháborúval jelennek meg a korábban ismeretlen, kiterjedt gyászközösségek. A falvaktól a vidéki nagyvárosig, Szegedig bezárólag az emlékművek, emléktáblák meglehetősen változatos képet mutatnak, ugyanakkor kirajzolódnak bizonyos általánosnak tekinthető tendenciák is.
Mód László
Glässer Norbert, adjunktus, az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport külső munkatársa rámutatott arra, hogy a különböző nemzeteszmékhez csatlakozó izraelita felekezetűek Európában, egyrészt az adott nemzet háborús céljaival és propagandájával azonosultak, másrészt a zsidóság múltjában és a judaizmusban próbálták megkeresni az új események előképeit. A zsidóság birodalmi és nemzetállami törekvésekkel való azonosulása az emancipáció eredménye, és a nemzeti befogadási gesztus viszonzásának is tekinthető.
Glässer Norbert
Löw Immánuel szegedi főrabbi az uralkodó születésnapján tartott istentiszteleten beszédével 1914-ben a neológ első világháborús diskurzushoz illeszkedett, amely szerint a háborúban eggyé forrott nemzet és király, ellentétek szűntek meg. A király születésnapján 1916-ban mondott homíliáját Löw már az összeforrasztó háborús célok és győzelmek köré építette. Jesája szavait (50:8) állította párhuzamba Ferenc József Viribus unitis! jelmondatával.
„Álljunk ki együtt! A király szava lett a próféta e heti igéje, amikor el nem kerülhetővé tette a fegyveres mérkőzést a reánk támadt fondorlatos erőszak. (…) Áll vértezetten a monarkia, áll vértezetten Germánia, együtt áll! Nem lesz ezentúl Középeurópa kóbor kalandorok országútja (…) Dicsőséget aratnak egyesült fegyvereink (…) Fölvirul újból agg királyunk jogara alatt a monarkia.”
(Löw Immánuel)
A magyar zsidó hőstípus megformálása már a fronton megkezdődött: az önfeláldozó harc és a végsőkig való kitartás képei rajzolódtak ki. Ez nem csupán magyarországi jelenség volt. Habsburg-Ausztria egyik legismertebb lovas katona nótáját, a Reiterliedet – ami ugyanezt a hősképet tolmácsolja – egy cseh zsidó kereskedő fia, Hugo Zuckermann írta, ismert dallamát pedig Lehár Ferenc szerezte, és Károly trónörökösnek ajánlotta. Az ismert zsidó művészek munkái is megjelentek a háborús kiadványokban. Többek között Ephraim Mosche Lilien cionista művész is a Monarchia háborús propagandájának szolgálatába állt. Az otthon, a zsinagóga és a harctér a Monarchia izraelita propagandájának integrációt megjelenítő helyévé vált. A Nagy háború idején hazájukért életüket áldozó magyar zsidó hősök nevének a neológ és a cionista lapok külön rovatot nyitottak. Ezek célja – a zsidó háborús részvételt és elköteleződést megkérdőjelező sztereotípiákkal szemben – az emlékállításon túl a hősiesség és a nemzet iránti messzemenő elkötelezettség reprezentálása volt. A propagandában megjelenő magyar szimbolikus politika összefonódott a megreformált judaizmus univerzalista erkölcsi missziójának gondolatával.
A neológok úgy érezték, hogy ez a háború "szent zsidó háború" is egyben, amelynek egyik fontos feladata, hogy megmentsék Osztrák-Galícia zsidó lakosságát az orosz zsarnokságtól. Így egyszerre demonstrálhatták az állam és a zsidóság iránti szolidaritásukat. Ekkor vette kezdetét az a hőskultusz, ami a Nagy Háborúra emlékezve az elkövetkező évtizedek során teljesedett ki.
Bíró Ákos tartalékos százados, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének munkatársa A Mária Terézia Katonai Rend és a Tiszti Vitézségi Érmek zsidó kitüntetettjein keresztül mutatta be a magyar zsidó hőskultusz és emlékezet működésének lecsapódásait a Magyar Hadviselt Zsidók Aranyalbumában.
Bíró Ákos
Ausztria-Magyarország tisztikarának, melyben igen szép számmal harcoltak zsidó tisztek is, legáhítottabb kitüntetése a Mária Terézia Katonai Rend lovag-, közép-, illetve nagykeresztje, illetve a később a Rend kancelláriája által megítélt Tiszti Arany és Tiszti Ezüst Vitézségi Érmek voltak. Ezeket a kitüntetéseket kizárólag a fronton, kiemelkedő haditettekkel, személyes bátorsággal és hősiességgel lehetett kiérdemelni, ezért e rendjelvényeknek volt a legmagasabb presztízsük Ferenc József birodalmában. Joggal lehetünk büszkék arra - mondta -, hogy több magyar zsidó katonahős is abban a magas kegyben részesült, hogy részére e kitüntetések valamelyikét adományozták. A Magyar Hadviselt Zsidók Aranyalbuma ezeknek a kitüntetéseknek a birtokosait részletesen ismerteti, azonban a megfelelő forráskritika rámutathat arra, hogy több hiba is van ezekben a listákban, melyek azonban széleskörűen elterjedtek kiadásuk után. Előadásában ezekre a hibákra mutatott rá, és egyúttal bemutatta azokat a hősöket, akik ténylegesen birtokolták e legmagasabb kitüntetések valamelyikét.
A reprezentatívabb izraelita első világháborús emlékművek bekerültek a Magyar Hadviselt Zsidók Aranyalbumának illusztrációi közé is. A több kiadást megért album a második világháború éveiben volt hivatott a neológ zsidóság számára a magyarsághoz tartozást reprezentálni. Ez a szerep a kötet szerkesztését is meghatározza. 1940-ben írott előszavának központi gondolata a hősök vérén szerzett közösségi érdem, amely az izraelita felekezetet végérvényesen a magyar nemzet részévé avatja. A világháborús lelkesedés és a későbbi hőskultusz aktív alakítása Davide J. Fine szerit középosztálybeli magatartásnak számított. Mivel a közép-európai zsidók jelentős tömegei a városi középosztályhoz tartoztak, ezért a zsidók háborús lelkesedése egyfelől megfelelt társadalmi közegük normáinak, másfelől a háború kiváló alkalmat nyújtott a zsidó elit számára a többségi nemzeti iránt elkötelezettségük bizonyítására.
A tanácskozást prof. dr. Barna Gábor tanszékvezető (SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék) elnökölte.
Az első világháborús emlékmű újraavatására a Szegedi Zsidó Temetőben a délutáni program részeként került sor. Beszédet mondott Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke és Markovics Zsolt szegedi főrabbi.
A főrabbi az elhunytak lelki üdvéért (K)él mólé ráchámimot és Káddist mondott. A hitközségi és városi koszorúzás részeként az egybegyűltek elhelyezték az emlékezés köveit is.
