Ferenc József zsidó közösségi percepcióját a judaizmus vallási hagyományai és a modern nemzeteszmékhez való viszonyulásuk kettőssége határozta meg. Előadásomban Ferenc József izraelita gyászának sajtóértelmezéseit vizsgálom, amelyek annak megértésében segítenek bennünket, hogy milyen motivációk mentén döntött a rabbiszeminárium és a budapesti neológ elit az elhunyt uralkodó nevének intézménynévként történő megörökítése mellett, és milyen közösségi emlékezettörténeti utóélete volt Ferenc József alakjának.

Ferenc József feletti gyász homíliái és sajtóhírei a judaizmus hagyományait, az arisztokrácia gyászpompáját és az első világháborús propagandát ötvözték. Ferenc Józsefhez való viszonyulást egyrészt a vallási hagyományok, másrészt a zsidóság kései konfesszionalizálódásában játszott uralkodói szerepe meghatározták. Mindez pedig sajátos viszonyban állt a magyar nemzeteszmével való azonosulással és a háborús propagandával.

 A Világ Teremtője dicsőségének halvány evilági visszatükröződése a koronás fő. Egyúttal a társadalom rendjének és a zsidóság biztonságának letéteményese is. A koronás fő tisztelet a judaizmus vallási hagyományaiból eredt. Orthodox zsidó közösségekben, főként Galíciában és Bukovinában a koronás fő fogadásának még az első világháború idején is részét képezte az uralkodó elé Tóra-tekerccsel történő vonulás. Ebben a kontextusban nyer értelmet a vetítésben látható galíciai chászid tóradísz. Dávid pajzsán, a Dávid-csillagon megjelenő címerállat, a kétfejű sas, ami a Habsburg koronás fő előtti tisztelet lerovásának szimbolikus eszköze volt. A koronás fő iránti tiszteletnek és a Tórának az összekapcsolása a vallási hagyomány felől válik érthetővé. A hódoló küldöttségek által vitt Tóra a kinyilatkoztatott Tan tárgyiasult jelképe. A kérdést a liturgia és a valláserkölcsi irodalom felől lehet megvilágítani.

A dualizmus izraelita uralkodóképének kérdése a „változások” története. A koronás fő vallási értelmezései a judaizmus szétszóratás-értelmezéséből és az antik uralkodótisztelet judaizálásából eredtek. Ezek jól illeszkedtek a dualizmus idejének állampatrióta királytiszteletébe. A jelenséget így árnyalta Európa modernizálódó társadalma. A rendi hagyományok pedig a modern nemzeteszmékkel alkalmanként összefonódtak vagy ütköztek. A vallástörvény a király látásakor áldást ír elő: "Áldott vagy Te Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki dicsőségéből juttat a hús vér embernek."

Schön József imakönyvsorozata az Osztrák-Magyar Monarchia elterjedt neológ izraelita imakönyveként héber-magyar változatban ünnepi imakönyveiben (Machzoraiban) közli Ferenc Józsefért, az uralkodóházért és a hazáért mondott könyörgést is. Ez szidurokban és női imakönyvekben szintén felllehető. Az állam vagy az uralkodó jólétéért mondott szombati és ünnepi ima az Örökkévalóval folytatott párbeszédbe emelte be a nem-zsidó világi hatalomért mondott imát. Az istentiszteletek imái a szentélybéli áldozatokat helyettesítették. Az uralkodóért mondott ima ezért a zsidóság és a hatalom viszonyának fontos kifejeződése. Előképei fellelhetők az antikvitásban. Pavla Damohorská az egyiptomi és római nem-zsidó gyakorlat judaizálódásának tekinti. A 17. századtól megjelenő Hanoten tesuah szövegek változatai a közösség és a tágabb szociokulturális rendszer viszonyát mutatják. Jól példázza az emlékezet működését és a tágabb szociokulturális rendszer összefüggéseit a Ferenc József erényeit és a hozzá történő zsidó ragaszkodást felmutató toposz kései orthodox megfogalmazása. „A mennyei dicsőség visszatükröződő fénysugarát látta mindig a zsidóság I. Ferenc József erényeiben. Minden, ami a zsidóság szemében királyi attributum: jóság, igazság, kötelességtudás és i-teni hatalom előtt való meghajlás, - meg volt benne. Lelkének minden porcikáját királyi megnyilatkozásban látták népei. Valóságos megtestesítője volt a bibliai király két jelzőjének: Malki czedek melech sólém, mert mint az igazság királya és a béke fejedelme él a zsidóság emlékében.”

 A Világ Teremtője dicsőségének halvány evilági visszatükröződése a koronás fő. Egyúttal a társadalom rendjének és a zsidóság biztonságának letéteményese is. Ezt fejtegette közérthetően magyar nyelven S. Leo Singer rimaszombati orthodox főrabbi 1907-ben Kötelességtan címen közreadott Hovat haLevavot feldolgozása. A premodern zsidó közösségek királyi vagy földesúri védelem alatt álltak. A modernizálódó monarchiák zsidó polgárai közösségi ügyeikben szintén remélhettek uralkodói pártfogást. A polgári életvilághoz igazított valláserkölcsi kézikönyvében Singer főrabbi külön foglalkozott a korona és a hatalom iránti tisztelettel K’vod haMalchut (A királyság tisztelete) címen. Singer főrabbi a király tiszteletét a haza rendjének tiszteleteként ragadta meg. „Aki hazájának törvényeit nem tiszteli vagy kijátsza; aki hazája iránt való kötelességei alól magát bármiképp kivonja; aki hazájának polgárai közt egyenetlenséget szít, ahelyett, hogy a békés összetartást előmozdítaná és megerősítené, az nemcsak vét vallásunk világos törvénye ellen, hanem becstelen ember is, ki Isten büntetésén kívül, polgárainak megvetését is méltán megérdemli.” Singer főrabbi könyvében az Isten által legitimált uralkodó képét rajzolta meg. Ez a premodern uralkodó a társadalmon kívül állt, mégis annak rendjét jelenítette meg. Magyarországon a modern izraelita szimbolikus politika meghatározó tekintélye volt a neológ Löw rabbicsalád. Löw Immanuel gondozásában Szegeden Imádságok zsidók számára címmel 1903-ban megjelent imakönyv a királyért mondandó imaszöveg két magyar nyelvű megfogalmazását is közölte, egyiket az „1848-as” veterán rabbi Löw Lipót, másikat Löw Immánuel tollából. A közölt imaszövegekben a király: Ferenc József, a magyar nemzet és a haza összefonódó fogalmak voltak.

A felvilágosodással és a modern politikai polgári öntudat kialakulásával megjelentek a többségi nemzeti történelem nagy eseményeire reflektáló zsinagógai beszédek és a környezet szimbolikus politikájának a judaizmus keretei között történő adaptálásai. Az uralkodó név- és születésnapján, valamint az uralkodócsalád életfordulós rítusaihoz tartozó istentiszteleteken számos rabbi zsinagógai szónoklata reflektált a szentírási hasonlóságokra és a kiegyezés eseményeire. Löw Immanuel gyászbeszéde Ferenc József felett szintén a kortárs bibliai király képét rajzolta meg. „A mi nagy királyunk szerette az igazmondókat. Jeruzsálemi király címét viselte és Salamon tanításait követte. […] Fényes ékesség a szent korona: túlvilági fény árad ki belőle, amely hódolatra készt[et], de szeretetet, ragaszkodást, önfeláldozó rajongást a korona viselője kelt”.

Ferenc Józsefhez való viszonyulást a vallási hagyományokon túl a zsidóság kései konfesszionalizálódásában játszott uralkodói szerepe és a belső irányzati viták során tett szimbolikus gesztusai szintén meghatározták. A neológia és az orthodoxia saját intézményesülése mellett, az uralkodó érdemének tulajdonította a zsidóság társadalmi integrálását, a polgári egyenjogúsítást és a bevett felekezetté tételt is. Ferenc József így a zsidóságot védelmező, mélyen vallásos katolikus uralkodóvá vált. Löw Immánuel idézett gyászbeszédéből így a Löw család nemzedéki emlékezete és történelmi tapasztalata is kicsenghetett. Az Egyenlőség neológ izraelita felekezetei hetilap uralkodó halálhírét hozva szintén jelentős helyet szánt zsidósággal kapcsolatos határozatainak és zsidóságról tett kijelentéseinek. Ezek között a felekezeti irányzatok kialakulásában tanúsított magatartása kiemelt történelmi tényként szerepelt.

Az Osztrák-Magyar Monarchia magyar közbeszédét mindvégig a közjogi vita határozta meg. Ferenc Józsefről kialakult kép esetében a közjogi vita „kuruczos” magyar szimbolikus politikaként csapódott le. Kossuth Lajos és magyarországi hívei a Dinasztia, a szabadelvű magyar nemesség és az osztrák polgárság egy részének kiegyezését támadták. A magyar izraelita szimbolikus politikát formáló rabbik és publicisták a kiegyezés alapjain álltak. A magyar társadalom más csoportjainál szintén megtalálhatóak voltak azok a véleményformáló veterán forradalmárok, akik az 1867-es kiegyezésben az alkotmányosság helyreállítását, a nemzet és az uralkodó közötti viszony rendezését látták. A neológia kulturális emlékezetében 1848 a modern magyar nemzettel való egybeforrás jelképe. A függetlenségi szimbolikus politika bár megjelent az izraelita közbeszédben, nem Ferenc József ellen irányult, hanem egy többszörös lojalitásrendszerben a magyar nemzethez tartozást volt hivatott kifejezni. Löw Immánuel 1914-es beszédében a király születésnapján a kiegyezés Ferenc Józsefét a 21. zsoltár szavaival az isteni és az alkotmányos rend követőjeként mutatta be.

Habsburg Ausztriával ellentétben, ahol az állam iránti lojalitás kinyilvánítása a Dinasztia iránti lojalitás megjelenítése volt, Magyarországon a nemzet iránti lojalitás megjelenítése az asszimilatív magyar kulturális nemzetkoncepcióval való azonosulás lett. Ahogyan Marsha Rozenblit is kifejti, Habsburg-Ausztriában és Magyarországon a zsidóság maradéktalanul a Monarchia háborús céljaival azonosult. Az Egyenlőség hetilap az uralkodónak és a Dinasztiának tulajdonította a Monarchia népei és felekezetei közötti béke fennmaradását. A Dinasztiát egy olyan nemzetek és vallások fölötti intézménynek láttatta, mely egyedül hivatott a Birodalom egységének megőrzésére. Az első világháborús propaganda ima-képeslapjain szintén feltűnt az uralkodóért: Ferenc Józsefért és/vagy Vilmos császárért mondott, arcképeikkel ellátott imaszöveg. Ezek a levelezőlapok a zsidó középrétegeknek a közép-európai háborús célokkal való azonosulását örökítették meg. Hevesi Simon pesti rabbi gorlicei győzelmi imájában Ferenc Józsefet Mózeshez hasonlította, aki a zsidókat a pusztai vándorlás során vezette.

Mindez mögöttes háttérismeretként elengedhetetlen annak a gyászmunkának az értelmezésében, amit az Egyenlőség tömegesként, elköteleződöttként és a magyarországi zsidóság egészét áthatóként törekedett bemutatni. Amellett, hogy a lap a királyi család egyes szereplőit a magyar szimbolikus politikába illesztette be, az elhunyt Ferenc József esetében azt a történeti toposzt is felmutatta, ami az Osztrák-Magyar Monarchia idején Galíciában született történésztől, Salo Wittmayer Barontól eredt, és amit tanítványa, Yosef Hayim Yerushalmi gondolta tovább. Lois C Dubin szerint a „királyi szövetség mítosza” vigaszt és reményt nyújtott a zsidóság számára. Ádler Illés főrabbi értelmezésében – Rudolf trónörökös és Erzsébet királyné elvesztéséhez is kötött – szenvedés a királyt a szenvedő zsidósághoz hozta közelebb. A királyi család korábbi tragédiáinak izraelita értelmezéseiben a szenvedésgondolat szintén hangsúlyos volt.

A 19. század folyamán a modern nemzeteszméket és társadalmi változásokat a zsidó közösségekben a judaizmus hagyományos kereteivel kellett összeegyeztetni. A jogegyenlőséget nyert zsidóság az új alkotmányos állami berendezkedés szimbolikus politikájában – az állam iránti lojalitás kifejezéseként – számos keresztény szimbolikán alapuló jelenséget judaizált. A magyar zsidóság Ferenc Józsefhez fűződő bensőséges viszonyának toposzára építve a katolikus uralkodócsalád és a birodalom gyászát egy sokkal ősibb, a modern európai középrétegek önképének egyik gyökeréig ható gyásszal, a zsidók ókori gyászával övezte. „A Habsburgok hatszázéves gyászával temetik Bécsben a nagyszivü Habsburgot s szerte az országban, kis zsidó templomokban felsir a négyezeréves gyász. Ez a legméltóbb s a legméltóságosabb: ez kiséri legillőbben a király halottas kocsiját.” – írta Kaczér Illés magyar zsidó író, újságíró.

Az Egyenlőség gyászrovata a patriotizmus, a Monarchia és Magyarország melletti országos izraelita elköteleződés fórumaként is figyelmet érdemel. Az uralkodó gyászhírét követő lapszámtól Pészách előttig külön rovat foglalkozott a fővárosi és vidéki hitközségek Ferenc József lelki üdvéért tartott gyászistentiszteleteivel. A rovatot a magyar zsidóság történelmi gyászának krónikájaként indította el a szerkesztőség, annak a szeretetnek a felmutatására, amellyel a zsidóság az izraelita felekezet „felszabadító nagy uralkodó alakját körülvette”.

A jótékonyság érdemszerző és elháríthatja az Égi Ítélőszék rossz végzését. Jótékony alapítványok sokasága jelent meg a magyar izraelita közösségi élet támogatására és az elhunyt császár-király nevét magukra öltve. Az országos rabbiképző intézet és az országos izraelita tanítóképző intézet számára felállítandó fiúinternátust előmozdító országos alapítvány mellett, több hitközségi alapítvány jött létre. A jótékonyság, amiről életében az elhunyt uralkodó a zsidóság nagy érdemeként nyilatkozott, rá emlékezve a közösségi reprezentáció és belső szolidaritás eszköze lett.

I. Ferenc József apostoli magyar királyként Jeruzsálem királya is volt. 1869-es szentföldi látogatásáról a Vasárnai Ujság képes családi lap is beszámolt. A korabeli tudósítások szerint a császár-király a bevonulás során megcsókolta ez elé vitt Tórát. Az uralkodó pozitív megítélését tovább erősítették a nemzedékek láncolatán keresztül elevenen tartott vallási értelmezések. Ferenc József feletti gyászbeszédében erről Löw Immánuel is megemlékezett. „A mi nagy királyunk szerette az igazmondókat. Jeruzsálemi király címét viselte és Salamon tanításait követte.” Lederer Sándor, a magyarországi Palesztina-bizottság elnöke táviratban utasította a szentföldi osztrák-magyar közösségeket az uralkodó 30 napos gyászának, megtartására, a slosim idején az elhunyt uralkodó lelki üdvéért, az uralkodóházért és a hazáért imák mondására a zsinagógákban és a zsidó zarándokhelyként számon tartott síroknál. Örökmécses állítását irányozta elő Lederer, és a császár-király Jahrzeitjának majdani megtartásáról rendelkezett. A jótékony alapítványtevés gondolata szintén felmerült a bizottságnál.

Ferenc József izraelita emlékezetének kiemelt neológ terévé a rabbiképző intézet vált. A zsidóság társadalmi integrálásának fontos intézményei voltak a modern rabbiszemináriumok. Az állam iránt lojális, a többségi nemzetbe integrálódni kívánó modern zsidó irányzat iskolaigényét a Dinasztia is támogatta. Ferenc József általa 1849-ben beszedett türelmi adó-hátralékot 1850-ben az uralkodó a „Zsidó Oktatási Alap” életre hívására fordította. Ennek fejleményeként 1877-ben létrejött a pesti Rabbiképző Intézet. Ferenc Józsefnek az új intézményben tett látogatását máig emléktábla őrzi. Ferenc József halálát követően, a rabbiszeminárium IV. Károly király jóváhagyásával felvette az elhunyt uralkodó nevét.

Ferenc József 10. halálozási és 100. születési évfordulójáról – egy szélesebb társadalmi jelenségbe illeszkedve – az izraelita irányzatok is megemlékeztek. Az antiszemita jelenségek ellenpéldáiként a sajtóban gyakran jelentek meg Ferenc József és IV. Károly szimbolikus gesztusai. A magyar történelem és szimbolikus politika vonatkozásában szintén számos példát találhatunk a közösséget érintő antiszemita támadásoknak a királyi autoritások és nemzeti nagyok zsidóság irányába tett pozitív gesztusaival történő szembeállítására, ahogyan ezt a II. zsidótörvény falragaszát interpretáló orthodox hír keretében is olvashatjuk. Ferenc József kora a két világháború közötti izraelita közösségi emlékezetben így letűnt aranykorrá vált.

Elhangzott: 

http://mazsihisz.hu/2016/10/20/egykori-nevadojara-ferenc-jozsefre-emlekezik-az-or-zse-%E2%80%93-meghivo-konferenciara-9502.html