A Magyar Királyság utolsó, modern eszközökkel is dokumentált, a sajtó révén számos véleményformáló csoport által értelmezett, művészi alkotások és könnyen sokszorosítható populáris emléktárgyak által megörökített koronázása a Nagy Háború társadalmi valóságába illeszkedett.
A nemzeti ünnepkultúra formálódásában a nemzeti nagyok jubileumai mellett Magyarországon is jelen volt a koronázásnak, az uralkodó születésnapjának, évfordulóinak megünneplése, és az uralkodóház tagjaihoz kötődő fontosabb eseményekről történő megemlékezés. Ezek lebonyolítására felekezeti keretek között, istentiszteletek tartásával került sor. A vallási szövegek a társadalom kortárs struktúráját jelenítették meg, amelyben az uralkodó a társadalom fennálló rendjét képviselte. A 20. század elejére a Habsburg Monarchia már nemcsak egy dinasztikus közösség, hanem egy sokirányú gazdasági, társadalmi és kulturális kötődésrendszer lett.
Az izraelita felekezet Magyarországon hogyan adaptált és értelmezett egy olyan – államiságot jelképező – rítust, amely római katolikus felekezeti keretek között, koronázási mise részeként valósult meg? Milyen visszhangra talált a felekezeti keretek között megvalósuló lojalitás és hódolat a zsinagóga falai között?
A koronázás neológ sajtóanyaga erre bőséges forrásanyagot hoz. A koronázásra készülő híradások után négy hónappal későbbi, Pészách utáni lapszámokban is külön rovatban számolt be az Egyenlőség a vidéki neológ és orthodox hitközségek koronázási istentiszteleteiről.
Magyar Orthodox Izraelita Levéltár és Könyvtár
A koronás fő tisztelete a judaizmus vallási hagyományaiból eredt, ugyanakkor a koronázás értelmezései az új izraelita irányzati intézményrendszernek a modern polgári állam kereteivel egyidejű kiépülésére is utaltak. Kiss Arnold, budai neológ rabbi koronázást követő lapszámban közölt cikkében IV. Károly alakját és magát a szertartást – az események közötti lényegi azonosságot kereső zsidó időszemléletet követve – a szentírási időkkel állította párhuzamba.
IV. Károly alakjához a koronázás cikkeiben és a későbbi olvasatokban is a jogegyenlőség kiteljesítőjének, a felekezeti béke őrzőjének szerepe társult. Mindez a király újszerű világszemléletéből, személyes meggyőződéséből fakadt.
Az Egyenlőség publicistái egyértelmű különbséget tettek a vallási hagyomány okán megadandó tisztelet és hódolat – amelyre példaként Mátyás király és Ferenc József koronázási szertartását idézik – valamint az állampolgári és felekezeti egyenjogúsítás alapjain álló koronázási részvétel között. Az 1916. év végén tartott koronázást a magyar zsidók a nemzet részeként élik meg, s tartják fontosnak, a publicista neológ rabbik olvasatában.
Kiss Arnold budai rabbi értelmezésében az a korona, amely a judaizmus Szentírást értelmező hagyománya szerint nem kellett a fáraónak Mózes és Áron küldöttségétől, IV. Károly fejét fogja ékesíteni az Örökkévaló előtt.
A budai neológ rabbi a szentírási szöveget vonatkoztatta a megkoronázott uralkodóra.
A koronázási szertartás okán a – közösségi mérsékelt vallásreform szolgálatába állított bibliakritikát és historizmust képviselő – Wissenschaft des Judentums művelői is közzé tettek írásokat a koronázás zsidó szentírásai alapjaira vonatkozóan.
A vidéki neológ rabbik megjegyzései a jelen koronázását kötötték össze a megalapozó emlékezet párhuzamaival. A katolikus rendi szertartást ezek helyezték a modernizálódó állam zsidó állampolgárainak vallási keretei közé. Guttmann Mihály, a Rabbiképző Intézet tanára koronázási imát is írt, amelyet a lap egész oldalon közölt.
A vallási hagyományokon nyugvó, a modern állam polgári egyenjogúságának keretében átértelmezett, a racionális történeti érdeklődés által bensővé tett koronázás izraelita felekezetiesítése a neológ és orthodox hitközségek hálózatát képviselő központi irodák egyházi és állami szertartásokon való részvétele által és a hitközségi keretek között megtartott koronázási istentiszteletek formájában valósult meg.
Az Egyenlőség Channuka utólagos hírei között kezdőden Pészách utánig hozta a koronázás országos és helyi vonatkozásait, valamint a király zsidóságot érintő szimbolikus gesztusait. A nemzettel való közös harc „magyar makkabeusok” allegóriájában megnyilvánuló jelképével párhuzamosan futottak a király iránti hűség kinyilvánításai.
IV. Károly alakja – zsidóság irányában tett szimbolikus kijelentéseinek folyamatos felmutatásával – így egy történelmi fejlődés ívét jelenítette meg, melyben a zsidóság polgárjogot nyert, a nemzet részévé vált. Ez a történelmi ív már Löw Lipót 1848-49-es beszédeiben a történelemben újból megnyilatkozó, a zsidóság sorsába beavatkozó Örökkévaló alakjához kötődött.
A kalocsai főrabbi lányának belépője koronázási ünnepélyre (Forrás: Pesti Sólet)
