Állami jelképek – liturgikus környezet

2017. október 14. 22:30 - Glaesser

Az integráció útjai a modernizálódó társadalomban izraelita történeti példán

dia1_4.JPG

 EFOP-3.6.2-16-2017-00007 PROJEKTNYITÓ RENDEZVÉNY ÉS SZAKMAI KONFERENCIA

A rendezvény szervezője: a Szegedi Tudományegyetem, mint az EFOP-3.6.2-16-2017-00007 azonosító számú projektet megvalósító konzorcium vezetője.

A rendezvény időpontja: 2017. október 12. csütörtök
A rendezvény helyszíne: MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székháza, 6720 Szeged, Somogyi u. 7.

dia2_2.JPG

 A vizsgált példa a zsidóság társadalmi szerveződésének és világképének változása felekezeti életvilágok (Rupert Klieber) keretében folyamatmodellekben szemlélve. A bemutatott jelenségek a modernitás és hagyomány ötvözetének lokális megnyilvánulásaiként tekinthetők (Shmuel Eisenstadt nyomán).

dia3_3.JPG

Történelmi példákon, magyar és közép-európai viszonylatban azt tekitjük át, miként jelennek meg a főhatalom jelképei liturgikus tárgyakon, vallási szövegekben és imaházi kulisszák között? Miként függ össze a jelképhasználat a judaizmus világképével, megváltásról szóló tanításaival, és hogyan értelmezi át a közösség a keresztény világképet, eszkatológiát saját társadalmi helyzetére vonatkozóan? Miként épül rá a 19. század végén, állami hatásra megvalósuló modern felekezetiség a judaizmus - élet minden területét szabályozó - normatív rendszerének premodern előképeire? A vallási tanítás milyen pontokon erősíti és milyen esetekben csökkenti az integrációs igényt?

dia4_2.JPG

A keresztény hatalom rendi államiságjelképei, többször jelentek meg a kinyilatkoztatott Tant tárgyiasító Tórához társítva. A magyarországi mérsékelt vallásreform törekvéseinek beszédes szimbolikus példája nyilvánult meg a szegedi régi zsinagóga frigyszekrénye felett álló Júda oroszlánjaiban, amelyek a koronás magyar címert fogták közre, fává stilizált kettős kereszttel a hármashalmon.[1] A modern nemzeti keretek átvételét és a magyarosodást jelképező beszédek kulisszái közül külön figyelmet érdemel a monori zsidó közösség azon Tóraköpenye, amelynek közepére 1825-ben a hagyományos motívumoktól eltérve koronás magyar címert hímeztek.[2] A nemzeti szimbolika liturgikus – szövegi és tárgyi megjelenését – a judaizmus szétszóratásbeli uralkodói hatalomról szóló értelmezésének és gyakorlatainak tükrében tudjuk megérteni. A modernizálódó társadalom új nemzeti hagyományai a rendi hagyományokra épültek rá. A jelenség kereteként fontos hangsúlyozni az emancipáció zsidóság egy részén belüli reformkori igényét, valamint a zsidó felvilágosodás képviselőinek és irodalmának megjelenését, ami szorosan összefüggött a német területekről cseh-morva állomással érkező zsidó migrációval. Számos más tényező mellett a hatalom jelképeinek zsinagógai megjelenése szorosan összefüggött azzal a ténnyel, hogy I. Ferenc király pozsonyi zsinagógalátogatása óta a Habsburg főhercegek, uralkodók több ízben látogattak meg zsinagógákat szimbolikus gesztusként. A dualizmus idején pedig a hatalom képviselői: miniszterek, főispánok, polgármesterek és papok állami vonatkozású ünnepi istentiszteleteken szintén tettek reprezentatív látogatásokat a zsinagógákban.

dia5_2.JPG

Európa szerte a modern nemzeti keretekhez történő igazodás a német zsidó felvilágosodás gondolatvilágában fogant, és képviselőik magyarországi megjelenésével tűnt fel. Chorin Áron (1766-1844) Aradon például a prágai újhéber felvilágosodás szellemében a reformok 19. század eleji képviselőjeként a zsidóságot puszta vallásként határozta meg. 1827-től németül imádkozott az uralkodóért és a hazáért, valamint városi zsidó közösségek német/jiddis nyelvhasználatára tekintettel a németet kísérelte meg liturgikus nyelvvé tenni. Elképzelése a zsidó felvilágosodás társadalom(át)alakító törekvéseibe illeszkedett. Chorin fellépése a premodern, testületként működő kehila, a communitas judeorum felbomlásának kezdetét jelezte, s abban a folyamatban ért véget, amely létrehozta az izraelita felekezeti struktúrát. Chorin felfogásában az izraeliták szétszóratásával (galut) nemzetiségük is megszűnt, így nincs izraelita nemzet, hanem a zsidóság éppúgy csupán vallási közösség, mint a többi felekezet.[3]

dia6_2.JPG

Chorin nézeteinek általános kereteit tekintve a 19. század a zsidó vallási közösségek átalakulásának kora. Európa szerte ekkor bomlanak fel a premodern, differenciálatlan, testületi-politikai jogokon és kötelezettségeken alapuló önszabályozó közösségek, és a század második felére költözik a vidéki gyökerű zsidóság – a modern ipar és nagyváros elszívó hatására – városokba. A kort a felvilágosult vallásreform terjedése, az életformaváltás, az integráció igénye, a vallási hagyományok szelektív, polgári értékek mentén történő átértelmezése, a képzőművészeti és irodalmi gettónosztalgia, valamint az európai modern nemzeteszmék átvétele jellemzi.

dia7_4.JPG

A társadalmi folyamatok viszont nem modellezhetők merev szembeállítások formájában. Különböző világértelmezési modellek párhuzamos jelenléte, esetenként összefonódása tapasztalható a hatalomhoz való közösségi viszonyulás terén. Sőt az értelmezéseket meghatározó alaptörténetnek – a jeruzsálemi Szentély pusztulásának – is gyökeresen eltérő értelmezései jelennek meg a zsidóság helyzetére és főhatalomhoz való viszonyára vonatkozóan. A rendi világ hatalmi szimbolizmusa vallási eszkatológiákba illeszkedett, legitimációit a vallási emlékezet alaptörténeteire fordította le. A rendi világ zsidó önértelmezését és helyi hatalomhoz való viszonyát szintén a judaizmus alaptörténeteiből érthetjük meg, amelyek középpontjában a gálutról (szétszóratásról) szóló értelmezések álltak. Mindkét Szentély pusztulását a kor zsidóságának vétkével, az adott nemzedék bűnével hozza kapcsolatba a judaizmus tradicionális értelmezése, így a szétszóratás isteni büntetés, aminek a megtérés és a megváltás vethet véget. Diná demálchutá Diná (bNedarim 28a és bBava Kama 113a-b) – királyság törvénye törvény mindaddig, amíg a hatalom nem a zsidóság ellen lép fel. A szétszóratás keresztény társadalma és jogalkotása viszont a zsidóknak biztosított kiváltságokat és a felettük gyakorolt hatalomból származó előnyöket a keresztény eszkatológia antijudaizmust is tápláló toposzaival igazolta vagy kérdőjelezte meg. A kamaraszolgává vált zsidók számára az uralkodó teljes védelmet garantált a türelmi adó fejében, vagyonuk és pénzük pedig teljes egészében a kincstárhoz tartozott. A servus camerae, kamaraszolga kifejezés alattvalót, alárendeltet, beosztottat jelentett, a szolgaság (servitudo) fogalma teológiai jelentésrétegként a pápaságtól eredt. A zsidók a kamaraszolgaság intézményét olyan királyi szolgasággá értelmezték át, ahol a zsidók nem a király szolgáinak szolgái, hanem a király védelme alatt álló szabad emberek. (Lois C. Dubin) A zsidó történeti kutatások (Salo Wittmayer Baron, Yosef Hayim Yerushalmi) a politikai gondolkodás alakulásának kérdése felől ezt tekintették a „királyi szövetséges mítoszának”.

dia8_3.JPG

Ezt a vallási hagyomány felől szemlélve akkor lehet megérteni, ha figyelembe vesszük, hogy a koronás fő a társadalom rendjének és a zsidóság biztonságának letéteményese a 20. századig hatóan.

dia9_2.JPG

A nemzeti és állampatrióta hatalmi szimbolika felekezetiesedett zsidóság életvilágában az ellentétek és párhuzamosságok felől közelíthető meg. Egyszerre jelentek meg a 19. század második felének magyarországi zsidóságánál a judaizmusnak a rendi hagyományokhoz kapcsolódó rítusai (laudes, intrada, áldás a koronás főre) és a modern nemzeti szimbolikus politika, érvelési módjai. Ugyanígy reformok képviselőinél világértelmezését tekintve együtt voltak jelen a judaizmus nemzedéki láncolatot alkotó hagyományának racionális és irracionális elemei a felvilágosodás racionalizmusával és társadalomalakító törekvéseivel. Az uralkodó és a hatalom Isten által legitimált hatalom volt, az Örökkévaló pedig népe sorsának aktív alakítójaként jelent meg a magyar izraelita szimbolikus politikában.

dia10_2.JPG

Az uralkodó vagy az uralkodócsalád tagjai elé vitt Tóra-tekercsek ezüstdíszei tartalmazhattak hatalmi jelképeket. A hódoló küldöttségek által vitt Tóra a kinyilatkoztatott Tan tárgyiasult jelképe. Dávid pajzsán megjelenő címerállat, a kétfejű sas, a Habsburg koronás fő előtti tisztelet lerovásának szimbolikus eszköze volt. A Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményében több rimonim (tóradísz) található kétfejű sassal, de több tóravérten is feltűnik a címerállat. Heraldikus koronás kétfejű sasok nagy számban a múzeum tárgyai közül az óbudai közösséghez kötődtek, egy részüket Pesten, másokat Bécsben vagy a Birodalom egyéb ötvösműhelyeiben készítettek. Muzealizálásuk okát az adta, hogy a 18–19. század fordulóján Magyarország két legjelentősebb zsidó közösségében, Óbudán és Pozsony Várteleken földesúri engedéllyel működhettek zsidó ötvösök is, míg másutt a céhes hagyományok ezt nem tették lehetővé. A tóravértek, koronák és rimonok hatalmi jelképisége a koronás fő iránti tiszteletnek és a Tórának az összekapcsolása felől válik érthetővé. Az uralkodó a judaizmusban az isteni dicsőség halvány evilági visszatükröződése. A vallástörvény a király látásakor áldást ír elő: „Áldott vagy Te Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki dicsőségéből juttat a hús-vér embernek.” Emellett a köznapi és szombati imakönyvekben (szidurokban) és női imakönyvekben (techinók) szintén fellehető volt az uralkodóért mondott ima. A Habsburg Birodalomban az első nyomtatott imakönyvek az uralkodóért mondott imával a 18. század elején tűntek fel. „Ki segedelmet adott a királyoknak…” (Zsolt 144,10) nem csupán a királyért mondott ima neve (Hánoten tesuá) és kezdősora, hanem a hatalomért mondott ima szinonimája is lett. Hanoten tesuá szövegek változatai a közösség és a tágabb szociokulturális rendszer viszonyát mutatták. Hasonló ima a királyért vagy az uralkodóért a keresztény liturgiának vagy az iszlám gyakorlatnak is része volt. Az állam vagy az uralkodó jólétéért mondott szombati és ünnepi ima az Örökkévalóval folytatott párbeszédbe emelte be a nem-zsidó világi hatalomért mondott imát. Az istentiszteletek imái a szentélybéli áldozatokat helyettesítették. Az uralkodóért mondott ima ezért a zsidóság és a hatalom viszonyának fontos kifejeződése volt. Az állam jólétéért mondott zsidó ima a zsidó közösség attitűdjét jelenítette meg azon ország iránt, amelyben élnie kellett. A magyar asszimilatív nemzetkoncepcióval való azonosulásként értelmezhető, hogy Német- vagy Habsburg-Ausztria imagyakorlatával hasonlóságot csak a budapesti német nyelvű izraelita imakönyvek mutattak. Pavla Damohorská kutatásaival összevetve koncepcióbeli eltérésnek tekinthető a Birodalom más közösségeinek imaszövegeitől, hogy megjelentek a miniszterek, tisztviselők, tudományos és jótékonysági intézmények, de a zsidó jelző, vagy Izrael név nem. A megváltásra vonatkozó rész helyett az ima végén a szeretetért, testvériségért és az emberek közötti egyenlőségért való könyörgés állt.

dia11_2.JPG

A kor politikumának sarkalatos kérdései tekintetében a magyarországi zsidóságot az általános társadalmi keretek határozták meg. A gazdasági szerkezetváltás kérdése, a polgári, nemzeti középosztály megalkotásának és összetételének kérdése, a nemzettudat kérdése, a nemzetiségi kérdés, a Dinasztiához fűződő viszony ügye együtt jelent meg a zsidóság társadalmi helyzetének és magyarosodásának ügyével. A reformkor formálódó magyar nemzetkoncepcióihoz hasonlóan a zsidóság is különböző nemzet meghatározások csoporttagságaiban tűnhetett fel. A Magyar Korona Országainak rendi keretei között a magyar nemesi nemzet tagjai között családi vállalkozói stratégiaként vagy egyéni társadalmi teljesítmény uralkodói elismeréseként Ferenc József uralkodása idején megjelenhettek zsidók is. Ez nem járt feltétlenül együtt a kikeresztelkedéssel. A csoporttagság elvitatása gyakran volt visszatérő sajtóvita-témája a formálódó politikai katolicizmus és a neológ izraelita felekezet publicistáinak. A nemzethez tartozás másik alternatívája a kazárelmélet történészi toposza volt. Az egyenjogúsítás tapasztalatának beépülése a közösségi emlékezetbe és önmeghatározásba hívta életre a közös magyar-zsidó honfoglalás gondolatát a felekezeti elismeréséhez közeledő zsidóság körében a Millenniumra készülő országban. Ezek a király és a zsidóság viszonyát tematizáló vallási értelmezések, rítusok és szimbólumok mellett tűntek fel.

dia12_2.JPG

A magyarországi zsidóság – a zsidó felvilágosodás eszméinek hatására, amelyek a felekezeti önmeghatározást helyezték előtérbe, és az egyenjogúsítás állami és belső közösségi törekvésének késztetésére – önmagát a modern asszimilatív magyar nemzeteszme keretei között fogalmazta meg. Ez egyfelől a német mászkil törekvések helyi megvalósulásának, másfelől a magyar elit nemzetiségi kérdés tükrében megfogalmazott igényének, harmadsorban a modernizálódó, nemzeti alapon szerveződő magyar gazdaság realitásához való igazodásnak tekinthető. Bár irányzati tekintetben számos eltérés mutatkozott az új nemzeti-felekezeti keret adaptálásában, a királyhoz és nemzethez való viszonyt ezek a keretek szabták meg.

dia13_2.JPG

A modern politikai zsinagógai beszédek elterjedése, a nemzeti jelképek zsinagógai megjelenítése a világkép és közösségszerveződés változása felől érthető meg. A vallás középkori és koraújkori társadalomban betöltött világmagyarázó, világösszefogó szerepét a modern társadalomban a politika vette át. Az egyének identitásának fő meghatározója politikainak tekinthető: a nemzethez tartozásban és a politikai irányzat megválasztásában ragadható meg.

dia14_2.JPG

A 19. században formálódó nemzeti szimbolikus politikák sorra a vallási kultúra toposzaira, szókészletére és rítusaira épültek rá. A judaizmus reformtörekvései között a nemzeti nyelvű homíliák fontos szerepet töltöttek be a modern nemzetállami keretekhez történő igazodásban, a nemzeti nyelvek és kultúra elsajátításában, a reformtörekvések terjesztésében. A többségi társadalomhoz való viszonyulás modelljeit a beszédekben a vallási hagyomány, a történeti emlékezet és a mindenkori életvilág keretei határozták meg. A nemzeti nyelvű zsinagógai szónoklata egyszerre volt a modern kulturális nemzetkoncepció terjesztője és a zsidó közösség saját helyzetének értelezési alkalma. A modern nemzeti keretek átvételét és a magyarosodást jelképező beszédek kulisszáiként érdemelnek figyelmet az uralkodói hatalmi jelvények helyén megjelenő nemzeti jelképek korábban említett konkrét esetei.

dia15_1.JPG

A király születésnapját 1894-ben a recepció reményében ünnepelte a neológ sajtó. Az ünnepi istentiszteleteken a zsinagógában elhangozhatott a Himnusz vagy a Szózat is. Ez az emancipáció nemzedékének magyar nemzethez tartozás iránti igényét fejezte ki, aminek kiteljesedését – főként a neológia – az izraelita felekezet recipiálásában látta. A Nagy Háború zsidó önmeghatározásai az előző két-három emberöltő alatt kialakult hatalmi-, társadalmi és szimbolikus realitások között létrejött diskurzusokra épültek. A Nagy Háború zsidó középkorú generációja a recepció ifjú nemzedéke, kik beleszülettek, ezért természetesnek vették a polgári egyenjogúságot, háború idején egy bevett felekezet híveként demonstrálták a nemzet, a birodalom és az uralkodó iránti hűségüket. A neológ Egyenlőség publicistái Magyarországról Szentföldként, a magyar zsidókról a magyar nemzet többi keresztény tagjának testvéreként, a harcba induló zsidókról pedig szabadként, befogadottként és új otthonukért harcolókként írtak.

dia16_2.JPG

A hagyomány és a modernitás ötvözeteként felfogott sokféle modernitás egyik recens példája jól megvilágítja a különböző gondolkodási rendszerek viszonyát. Ferenc József alakja a magyarországi gyökerű orthodox közösségek emlékezeti kánonjában melech sel cheszedként, kegyes királyként ma is él. A kifejezés gyökere szentírási, alapja pedig az orthodoxia irányába tett uralkodói kegy. Szentírási háttere 1Kir 20,31. Az uralkodóra mondandó áldás szerint a koronás főt az isteni dicsőség visszatükröződésének tekintették. Az Örökkévaló tizenhárom attribútumainak egyike a cheszed, a kegyesség. A királyért mondott ima egyik bécsi változata azt a gondolatot jeleníti meg, hogy a király személyében tükröződő isteni attribútumok az Örökkévalótól valók: „a könyörületes adjon a király szívébe és miniszterei valamint tanácsadói szívébe könyörületességet, hogy tegyenek jót velünk és egész Izraellel, az ő napjaiban és a mi napjainkban és Izrael lakozzon békességben.”[4] A polgári- és vallásszabadság okán pedig a modern nyugati államok is kegyes királyságokként (málchut sel cheszed) jelentek meg az orthodox responzum- és történeti irodalomban. A hárédi (istenfélő) emlékezeti kánon szorosan összefügg a judaizmus messianisztikus perspektívájával, szétszóratás-értelmezésével és azzal a törekvéssel, hogy a vallástörvény keretei között modus vivendit keressen modernizálódó társadalmakkal.

dia17_1.JPG

zaro_1.jpg

 

Jegyzetek

fj_1.png

[1] 19. század végi fotón MILEV leltári szám: 00.166, és Birnfeld Sámuel rabbi rajzáról egyaránt ismer (Birnfeld Sámuel rabbi, “A szegedi régi zsinagóga frigyládája a stilizált magyar címerrel.”, 1940), MILEV leltári szám: 65.1654.

[2] A tárgyfotó MILEV leltári szám: 64.223, a tárgy megjelent a zsidótörvényekre adott válaszként kiadott Ítéljetek! c. apologetikus munkában Vida 1939. 7., ami a magyarosodást volt hivatott felmutatni. Itt viszont frigyszekrény takaróként szerepelt.

[3] Feitel Mór: Literarische Nachrichten. Allgemeine Zeitung des Judenthums 1844. febr. 5.

[4] Bécsi kiadású, lengyel, cseh, morva és magyar zsinagógai szokásrend alapján összeállított machzor a Szegedi Zsidó Hitközség hagyatéki imakönyv-gyűjteményéből, fordítás: Fényes Balázs. Lásd: Stern E. M. 1862    Gebete der Israeliten – Machzor l’kol jomé hasáná. Sechste Ausgabe. Achter Theil. Gebete für den 7. und 8. Tag des Pessach-Festes. Verlag von I. Knöpflmacher und Söne, Wien. p. 232.

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kotodesek.blog.hu/api/trackback/id/tr5612965325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása