Az 1867-es kiegyezés, Ferenc József koronázása és a zsidóság magyarországi egyenjogúsítása  különböző történeti folyamatok eredménye. A szélesebb társadalom és a zsidóság körében is különböző gyökerű, hatalomhoz és történetiséghez való viszonyulási módok jelentek meg bennük. Ezek ugyanakkor össze is fonódtak a modern alkotmányos állam kiépülésének keretében. A kiegyezés háromszereplős kompromisszumrendszer: a Dinasztia, a szabadelvű magyar nemesség és az osztrák-német polgárság egy részének kompromisszuma, egy olyan szerződés halmaz, amelynek megkötéséhez a két birodalomrész elitje között közvetlen tárgyalások nem zajlottak. Deák Ferenc bár a modern alkotmányos berendezkedést egyeztette össze a rendi hagyományokkal, a magyar nemesi elit országban és királyban, illetve azok történeti jogaiban gondolkodott. Ferenc József koronázása ennek a rendi-dinasztikus világnak a megjelenítése volt. A modernitás előtti zsidó hagyomány szintén az Örökkévaló dicsőségét visszatükröző, Isten által legitimált uralkodó képén keresztül fogalmazta meg a keresztény hatalomhoz való viszonyulást a szétszóratásról és önmaga szerepéről kialakított értelmezésekben.

A Világ Teremtője dicsőségének halvány e világi visszatükröződése a koronás fő. Egyúttal a társadalom rendjének és a zsidóság biztonságának letéteményese is. Pirké Avot III. 2. kommentárjai foglalkoztak a királyért mondandó imával és a királyi hatalomban megtestesülő társadalmi renddel. Rási Jeremiásra hivatkozott hangsúlyozva, hogy a népek királyaiért is kell imádkozni, tekintettel arra, hogy a világ 70 népéért szukkotkor hetven ökröt mutatottak be áldozatként. Rabénu Jona, a Sááré tesuva című muszárkönyv szerzője a Zsoltárok 35,13-ra hivatkozva azt írta, hogy az ember köteles másokért is imádkozni, és a királyság békéjébe mindenki belefoglaltatik. Jom Tov Lipmann Heller, A Toszafot JomTov szuperkommentár szerzője szerint azért áll a zsoltárban királyság és nem király, mert a királyi tanácsra történik utalás (miniszterek, tanácsadók), akik irányítják az országot, és törvényt tartanak az országban.[1]

 Ferenc József koronázása – Millenniumi krajcáros képeslapok (részlet)

Az Osztrák-Magyar Monarchia magyar közbeszédét mindvégig a közjogi vita határozta meg. Ferenc Józsefről kialakult kép esetében a közjogi vita „kuruczos” magyar szimbolikus politikaként csapódott le. Kossuth Lajos és magyarországi hívei támadták a Dinasztia, a szabadelvű magyar nemesség és az osztrák polgárság egy részének kiegyezését. A magyar izraelita szimbolikus politikát formáló rabbik a kiegyezés alapjain álltak.

Ferenc József koronázásakor 1867 júniusában a király és a királyné előtt hódoló küldöttségek között voltak a pesti zsidó hitközség vezetői is. A zsinagógákban országszerte hálaadó istentiszteleteket tartottak. Az ünnepségeket rendező bizottság 400 forint koronázási ajándékot osztott ki Pesten a szegény zsidók között.

„1867. junius 8. I. Ferenc József és Erzsébet megkoronáztatása alkalmával a következő intézkedések történtek a zsidóság részéről. A koronázási menet rendezősége külön helyet adott az óbudai zsidó hitközségnek, melynek képviselői egy baldachin alatt, tóratekercsekkel állottak fel. A felség és kisérői arra elvonultukban meghajoltak a tóra felé. A koronázási bizottság 400 forintot küldött a pesti zsidó hitközség vezetőségének, hogy 400 szegény között osszák ki. A pesti zsidó hitközség elöljárósága junius 6-ikán héber-magyar nyelvü költeményt adott ki, e cimmel: ››Éljen a király! Szent hangzatok Őfelsége I. Ferenc József megkoronáztatásának ünnepélyére Buda-Pesten. Irta: Bacher Simon.‹‹"

(Egyenlőség 1916. dec. 16./ 2–3. A magyar zsidók szerepe a koronázások alkalmából.)

A koronázási album eskütétel-ábrázolása

Hónapokkal korábban, 1867 februárjában a kiegyezést Friedmann Mór, a Dohány utcai főtemplom kántora a 45. zsoltár feldolgozásával köszöntötte, amit Deák Ferencnek ajánlott. Az alkalmi zenemű dallamával utalt Egressy Béni által megzenésített Szózatra és Joseph Haydn Gott erhaltejére.

Szegeden Löw Lipót és Immánuel a kiegyezést a nemzet és a király közötti konfliktus rendezéseként fogadta el. Löw Lipót az 1567-es, az 1667-es, 1767-es és az 1867-es év eseményeit állította lényegi párhuzamba, valamint a történelmi hagyományt, a hazafias érzületet, a jelen mértékletességét és az alattvalói hűséget kötötte a gondviselésbe vetett hithez.

„A budapesti koronázás mutatja, mit érhet el nemzet, mely múltját emlékezetéből el nem szalasztja, jövő sorsa iránt nem esik kétségbe, a jelennel óvatosan alkudni tud, a szabadság szeretetét az alattvalói hűséggel párosítja, s az isteni gondviselésbe helyezi bizodalmát. […] hála a Mindenhatónak; mert az ő pajzsa alatt a tekervényes utak egyenesekké váltak. Atyai gondviselésnek míve, hogy elérte a haza az országos ünnepélynek mai napját. A dicső fejedelem és a lelkes nemzet egyiránt fátyolt vetének a múltra, Jesája prófétával szólván: Ne emlékezzetek az előbbiekről, és a régiekre ne figyeljetek; mert ímé én újat cselekszem, mely most már sarjazik.* […] A magyar alkotmány palotája, mely a mai napon újra fölavattatik, nem leend az enyészet martalékává, hanem rendületlenül fenn fog állani nemzedékről nemzedékre.”

(Löw Lipót: 1567, 1667, 1767 és 1867! Tartatott a Koronázás napján, 1867.)

* Jes 43, 18.

A koronázás alkalmából tartott istentiszteleten, Kohn Sámuel, a pesti Dohány utcai zsinagóga magyar hitszónokaként szintén utalt a korona és a nemzet konfliktusát borító „fátyolra”.

„Első Ferenc József hazánk ragyogó koronáját, mely már is hatalmában volt, a nemzet kezéből fogadta. […] A múltnak komor képére ez alkalommal utalni nem akarunk; az imént lefolyt két évtized szomorú tartalmára nem akarunk visszaemlékezni; a boldog jelen fátyolt vont rá, ne lebbentsük fel!”

(Kohn Sámuel)

A PIH koronázási frigyszekrény-függönye (OR-ZSE)

A Dohány utcai zsinagógában 1867. június 13-án Ferenc József koronázási istentiszteletén a frigyszekrényre a koronázás ünnepére készült parochet került. A hitközségi elnök ajándékán imára kulcsolt kezek fölött a korona volt látható, alattuk pedig 2Móz 17,11. volt olvasható.

Löw Lipót a koronázáskor a királyért mondandó imát is aktualizálta a kiegyezés szellemében.

„Mi Istenünk, atyánk! örök trónod elébe öntjük ki szíveink mélyén érzett háláját; szíved előtt egybeseregelve bocsátjuk fel dicső szavunkat hozzád, élet Ura, jóságod- és irgalmadért, mellyel fenntartád drága életét legkegyelmesebb és atyáskodó királyunknak, I. Ferenc József őfelségének, kinek fejére a visszanyert szabadságának ujjongó nemzet a mai napon feltette Szent István díszes koronáját.

Isten segíts, királyok Istene! Vedd fölkentedet pajzsod szárnyai alá. Őrizd meg őt, valamint e napig, a dicső és magasztos napig megőrizted drága személyét. A legkésőbb korig tartsd fenn királyunk életét a testnek egészségében s a lélek vidámságában. Szerelmed melegítse meg szívét nemes és boldogító szándékokra. Bölcsességed világosítsa meg szellemét a valóság belátására. Hatályod erősítse karjait a törvény végrehajtására.”

(Löw Lipót: 1567, 1667, 1767 és 1867! Tartatott a Koronázás napján, 1867.)

A felvilágosult Habsburg uralkodók a zsidó közösséghez való viszonyulás módjában hoztak gyökeres változást birodalmukban. Ferenc József nyilvános szimbolikus gesztusai pedig a zsidóság iránti középkori viszonyulási móddal jelentettek szakítást. A zsidó emlékezeti kánonban – főként az orthodoxban – Ferenc József megmaradt vallásos katolikus uralkodónak, de vallásossága nem a zsidóság ellen irányult. Apostoli magyar királyként az intrada rítusának – olykor a Tórát és a közösséget megszégyenítő – középkori uralkodói megnyilvánulásaival szemben, az elé vitt Tóra-tekercset, illetve Jeruzsálem földjét csókolta meg, zsinagógák építésére adakozott, zsinagógákat látogatott és visszatérő kijelentéseiben jogegyenlőségről biztosította a hódoló küldöttségeket. Alakja a zsidó emlékezeti kánonban új jelentésréteget adott a Jeruzsálem királya címnek. Maga az intrada - az uralkodó elé Tóra-tekercsekkel való vonulás - gyakorlata a Nagy Háború végéig élt.

Intrada, Podhajce, 1915. (Izsák Gábor gyűjteményéből)

Löw Immánuel 1914. augusztus 18-án a király születésnapján tartott beszédében Ferenc Józsefre és Deák Ferencre a 21. zsoltár szavait vonatkoztatta, ami egyúttal állásfoglalás is volt a közjogi vitában.

„Uram, a te erőségedben örül a király és a te segítségednek mely nagyon örvendez. Szívének kívánságát megadtad neki és ajkainak kérését nem tagadtad meg tőle. Szívének kívánsága: kibékülés a nemzettel. Két igaz ember találkozott: a koronázatlan uralkodó és a meg nem választott követ. Két igaz ember megértette egymást. Megértette a király Deákot, aki a vesztes fejedelemtől nem kért többet, mint a hatalma teljében tárgyaló uralkodótól. A két igaz ember megértette egymást és ››a király és a nemzet őszinte szövetkezése vívta ki az eredményt*.‹‹” 

„És folytatja a király-zsoltár: Mert elővetted őt a te javaidnak áldásával, tettél fejére koronát. Pazarfényű ünnepen – negyvenhét esztendeje már! – koronázta meg a nemzet a királyt, aki helyreállítá a közügyek törvényes állapotát. Ne feledjük, hogy ennek a pazarfényű ünnepnek első föltétele az volt, hogy a király önmagát legyőzze: hazánk hagyománya, nevelésének iránya, ifjúkori benyomásai mind más irányba terelték, abba az irányba, amely a kiegyezés előtti kort jellemzé: ››a jogot nem ismerte el a hatalom: az igazságot elnyomta az önkény; az egyezkedés útját elvágta a bizalmatlanság*.‹‹”

– idézte Löw Immánuel apja egykori beszédét. 

* Deák Beszédei VI. 142. (1868. XII. 10.)

A kiegyezést megelőzően főként a vallási modellek voltak meghatározóak: a királytisztelet és az állam zsidó vallás ellen nem irányuló törvényeinek talmudi tisztelete. A magyar szabadságharc és magyarosodás lelkes támogatójaként számon tartott Löw Lipót példája is alátámasztja ezt: a magyar zsinagógai szónoklatokat propagáló rabbi 1859 előtt németül jelentette meg Ferenc Józsefről szóló két beszédét, és írt héber verset is az uralkodóról. Ugyanitt említhető a magyar függetlenségi nemzeti érzületből elkövetett Libényi-merénylet alkalmával az uralkodó felépüléséért tartott zsinagógai istentiszteletek sora. A kiegyezést követően Ferenc József alakja az alkotmányosság kérdésének viszonyrendszerében került megítélésre, a magyarországi rabbik és izraelita publicisták pedig az 1867-es kiegyezés alapjain álltak. A magyar társadalom más csoportjainál szintén megtalálhatóak voltak azok a véleményformáló veterán forradalmárok, akik az 1867-es kiegyezésben az alkotmányosság helyreállítását, a nemzet és az uralkodó közötti viszony rendezését látták.

A történelmi tapasztalat része volt a felekezet életében játszott uralkodói szerep is, ami irányzatonként eltért. A neológia az uralkodóban egyenjogúsítóját, az orthodoxia pedig autonómiájának biztosítóját látta. További – visszatérő – toposzok voltak a zsidó jótékonyság, családi élet vagy vallásosság uralkodói elismerése, valamint az antiszemitizmus nyilvános elítélése.

Ferenc József alakja a magyarországi gyökerű elvándorolt orthodox közösségek emlékezeti kánonjában melech sel cheszedként, kegyes királyként ma is él. A polgári- és vallásszabadság okán a modern nyugati államok is kegyes királyságokként (málchut sel cheszed) jelentek meg az orthodox responzum- és történeti irodalomban.

[1] Rási ad loc, rabénu Jona Gerondi ad loc, Heller ad loc.