A koronás fő tisztelet a judaizmus vallási hagyományaiból eredt. Az új izraelita irányzati intézményrendszer a modern polgári állam kereteinek kiépülésével jött létre. Tévedés volna azt állítani, hogy értelmezési modelljeiket kizárólag a vallási előképek határozták meg. Az intézményi kiépülés szekuláris, történelmi események eredménye volt. Ahogyan a magyar szimbolikus politikát az 1848-as forradalom eseményei formálták meg, úgy a neológ, orthodox és status quo ante irányzat intézményesülésének állomásai is meghatározták a szimbolikus politika adaptálását.

A pozsonyi orthodox főrabbi, Akiva Szofer megáldja az uralkodót, Ferenc Józsefet

Az uralkodó az orthodox küldöttségek kéréseinek éppúgy eleget tett, mint a mérsékelt vallásreformot szorgalmazó neológ ellentábor kéréseinek. A konfliktus a zsidóság egységes országos képviseletét létrehozni hivatott eötvösi 1868-69-es izraelita kongresszushoz kötődött.[1] A katolikus uralkodó ezáltal a vallásosság és a vallásos zsidóság pártfogójává, a zsidóság körében szimbolikus alakká vált.[2] I. Ferenc József apostoli magyar királyként Jeruzsálem királya is volt. A kötődést hozzá tovább erősítették a nemzedékek láncolatán keresztül elevenen tartott vallási értelmezések. A vallási modellek közül a száműzetés talmudi és misnai előképei voltak meghatározóak. A dualizmus egyik legfontosabb társadalmi diskurzusa, a közjogi vita, így ezek tükrében nyerte el neológ és orthodox közösségi értelmezését. Ennek 1930-as orthodox megfogalmazását olvashatjuk a Zsidó Ujságban: a

„zsidóság elvetette az emberimádást, de az uralkodói hatalomban a mennyei uralom egy sugarát látta s ezért áhitatosan bróchót mondott uralkodó látására, áldást, amely dicsőíti a Mindenhatót, hogy felségéből juttatott a haladó embernek. (…) A mennyei dicsőség visszatükröződő fénysugarát látta mindig a zsidóság I. Ferenc József erényeiben. Minden, ami a zsidóság szemében királyi attributum: jóság, igazság, kötelességtudás és i-teni hatalom előtt való meghajlás, - meg volt benne. Lelkének minden porcikáját királyi megnyilatkozásban látták népei. Valóságos megtestesítője volt a bibliai király két jelzőjének: Malki czedek melech sólém, mert mint az igazság királya és a béke fejedelme él a zsidóság emlékében.”[3]

Ferenc József zsidó liturgikus újévi képeslapon (részlet)

A Singer S. Leó rimaszombati orthodox főrabbi 1907-ben Kötelességtan címen közreadott Hovat haLevavot feldolgozása, amely valláserkölcsi fejtegetések magyar nyelvű gyűjteménye, szintén foglalkozott a korona és a hatalom iránti tisztelettel K’vod haMalchut (A királyság tisztelete) címen. A király tiszteletét az Atyák tanításaiból (Pirké Avot III. 2.) vezeti le:

„>>Imádkozzál a király és a hatalom békéje, üdve és boldog életeért, mert ha tőle való félelem nem volna, egyik a másikat elevenen elnyelné.<<”

A Misna a mondást rabbi Cháninának, a főpap helyettesének tulajdonítja. Singer főrabbi a kötelességtanban a szöveg vallási értelmezését is megadta:

„Szent vallásunk háladatos tiszteletet parancsol nekünk a király és a felsőbbség iránt, mert ezek egyenlő igazságot szolgáltatván, mindnyájunk nyugalma fölött őrködnek, hogy hasznos munkálkodásunkban gonosz emberek által meg ne zavartassunk.”[4]

A koronás fő látásakor mondandó áldás mellett kitért a király iránti lojalitásra is, a Példabeszédekből vezetve le azt.

„>>Féljed az örökkévalót és a királyt, pártütők és hazaellenesek közé ne keveredjél.<<”[5] (Példabeszédek 24:21)

Singer főrabbi a király tiszteletét a haza rendjének tiszteleteként ragadta meg:

„A ki hazájának törvényeit nem tiszteli vagy kijátsza; aki hazája iránt való kötelességei alól magát bármikép kivonja; aki hazájának polgárai közt egyenetlenséget szít, a helyett, hogy a békés összetartást előmozdítaná és megerősítené, az nemcsak vét vallásunk világos törvénye ellen, hanem becstelen ember is, ki Isten bűntetésén kívül, polgárainak megvetését is méltán megérdemli.”[6]

Singer főrabbi az Isten által legitimált – a társadalmon kívüli, mégis annak rendjét megjelenítő – uralkodó premodern képét rajzolta meg.[7] Az uralkodó tisztelete ugyanakkor része volt a rendi hagyományokat és a modern nemzeteszmét összeegyeztető kiegyezés deáki törekvéseinek,[8] és Habsburg-Ausztria népeitől megkövetelt állam iránti lojalitásnak.[9] Utóbbinál a Dinasztia iránti hűség megkövetelése egyfelől teret engedett a párhuzamos nemzetei törekvéseknek, másfelől a császár katolikus kultuszait a hazafisággal azonosította.[10]

Kötelességtan. Írta: Singer S. Leó főrabbi, Rimaszombat, 1907

A nemzeti ünnepkultúra – kiegyezést megelőző – közjogi temetésekkel kezdődő formálódásában a nemzeti nagyok jubileumai mellett Magyarországon is jelen volt az uralkodó születésnapjának és évfordulóinak megünneplése. Ezek lebonyolítására felekezeti keretek között, istentiszteletek tartásával került sor. A nemzetiségi vita során főnként a görögkeleti egyházak hívei által lakott területeken az orthodox és neológ híradásokban is a hazafiság bizonyítékaiként nyertek értelmet a király évfordulóin tartott zsinagógai imaalkalmak, melyeken gyakran a hatalom helyi keresztény képviselői, a közigazgatás hivatalnokai is részt vettek.[11] A judaizált első világháborús propaganda eszköztárában is fellelhetőek voltak a királyért és a győzelemért mondott illusztrált imaszövegek.[12] A neológ zsidó katonák számára kiadott Pajzs és Vért címet viselő harctéri imakönyv a királyért mondandó imát szintén tartalmazta.[13]

Pajzs és vért (OR-ZSE)

Löw Immánuel gondozásában Szegeden Taub B. és Társánál Imádságok zsidók számára címmel 1903-ban megjelent imakönyv a királyért mondandó imaszöveg két magyar nyelvű megfogalmazását is közölte.[14] Mindkét imaszöveg a királytól az imádkozó „gyülekezetig” a társadalom kortárs struktúráját jelenítette meg a hatalom képviselőire, a nemzetre, a városra és a közösségre kérve Isten áldását. Mottóul Löw Immánuel a misnai és a szentírási helyet jelölte meg. Mind a „48-as” veterán főrabbi, Löw Lipót imaszövegében, mind pedig fia szerkesztésében közölt imaszövegben a király, a nemzet és a haza összefonódó fogalmak voltak.

Imádság a királyért és hazáért Löw Lipót nyomán; Löw Immánuel: Imádságok zsidók számára, Szeged, 1903 ( Szegedi Zsidó Hitközség Könyvtára)

A Monarchia területén a császárért/királyért mondandó imákat a nemzetközi judaisztikai kutatás is vizsgálta.[15] A királyért mondandó ima, a király születésnapjának és évfordulóinak megünneplése, mint minden kortárs jelenség, vallási előképeket igényelt, és a hagyomány láncolatába beilleszthető kellett, hogy legyen a zsidó közösségek számára. Az orthodox zsidóság értelmezési modelljeit a nemzedékek láncolatába rendezte. Az egyes láncszemek autoritásai egymásra épültek és egymásból eredtek. A láncolat kiindulópontja pedig egy theophaneia volt: a Szináji kinyilatkoztatás. Ez a Szóbeli és az Írott Tan egyszeri átadása, amit minden nemzedék újra és újra átvesz, folyamatosan kap meg. A neológ rabbinikus körökben dívó – újító közösségi célokat szolgáló – racionális valláskritika mellett a kongresszusi zsidóság is használta hagyomány láncolatának koncepcióját. Ez érhető tetten a király és a hatalom iránti lojalitás neológ és orthodox értelmezéseiben. A zsidóság időfelfogása azonban nem írható le pusztán a lineáris történeti idő képzete mentén, mert a jelen és múlt eseményeinek lényegi azonosságait és párhuzamait keresi.[16] A dinasztikus és nemzeti kultuszok adaptációja jól példázza ezt a viszonyulást.

Ima az uralkodóért (MILEV)

Löw Immánuel a korabeli gyakorlatnak megfelelően fontosabb beszédeit aprónyomtatványok és gyűjteményes kötetek formájában adta közre. Az 1900 és 1922 közötti időszakot felölelő, 1923-ban Schwarz Jenő kiadásában Szegeden megjelent Száz beszédnek a Haza címet viselő tematikus egysége Ferenc József születésnapi (1914, 1916) és gyászbeszédével (1916) kezdődött, s IV. Károly születésnapi (1917), koronázási (1916) és gyászbeszédével (1922) folytatódott. A beszédekben Löw a dualizmus polgári törekvéseit és elköteleződéseit jelenítette meg. A Löw család forradalmi múltját a szegedi főrabbi a kiegyezés tükrében szemlélte. 1914. augusztus 18-án a király születésnapján tartott beszédében Ferenc Józsefre és Deák Ferencre a 21. zsoltár szavait vonatkoztatta.

„Uram, a te erőségedben örül a király és a te segítségednek mely nagyon örvendez. Szívének kívánságát megadtad neki és ajkainak kérését nem tagadtad meg tőle. Szívének kívánsága: kibékülés a nemzettel. Két igaz ember találkozott: a koronázatlan uralkodó és a meg nem választott követ. Két igaz ember megértette egymást. Megértette a király Deákot, aki a vesztes fejedelemtől nem kért többet, mint a hatalma teljében tárgyaló uralkodótól. A két igaz ember megértette egymást és >>a király és a nemzet őszinte szövetkezése vívta ki az eredményt*.<<”[17]

Löw Immánuel – apjához hasonlóan[18] – a kiegyezést a nemzet és a király közötti konfliktus rendezéseként fogadta el.

„És folytatja a király-zsoltár: Mert elővetted őt a te javaidnak áldásával, tettél fejére koronát. Pazarfényű ünnepen – negyvenhét esztendeje már! – koronázta meg a nemzet a királyt, aki helyreállítá a közügyek törvényes állapotát. Ne feledjük, hogy ennek a pazarfényű ünnepnek első föltétele az volt, hogy a király önmagát legyőzze: hazánk hagyománya, nevelésének iránya, ifjúkori benyomásai mind más irányba terelték, abba az irányba, amely a kiegyezés előtti kort jellemzé: >>a jogot nem ismerte el a hatalom: az igazságot elnyomta az önkény; az egyezkedés útját elvágta a bizalmatlanság*.<<”[19]

– idézte apja egykori beszédét.

Löw Immánuel 1914-es beszédével a neológ első világháborús diskurzushoz illeszkedett, amely szerint a háborúban eggyé forrott nemzet és király, ellentétek szűntek meg.[20]

„És folytatódik az ige: Életet kért tőled, adtál neki, napoknak hosszúságát mindörökké: – két emberöltőn túl tart immár áldott uralkodása! Csodás aggkor, csodás tartamú és csodás fordulatokban gazdag uralkodás! Emlékezzünk az olasz, a porosz háborúk néphangulatára! A vereség akkor reményünk volt, mint ma a leigázott harmincféle nép reménye a cár veresége, míg ma a győzelem létkérdésünk. Ez az érzés a csodás lelkesedés kútfeje!”[21]

A király imája - propaganda képeslap

A király születésnapján 1916-ban mondott homíliáját Löw már az összeforrasztó háborús célok és győzelmek köré építette. Jesája szavait (50:8) állította párhuzamba Ferenc József Viribus unitis! jelmondatával.

„Álljunk ki együtt*! A király szava lett a próféta e heti igéje, amikor el nem kerülhetővé tette a fegyveres mérkőzést a reánk támadt fondorlatos erőszak. (…) Uralkodása kezdetétől jelszava volt: egyesült erővel, – de két emberöltőn túl terjedő országlása során soha így nem teljesült minden erőt összefoglalva jeligéje… >>Egy emberré vált a nemzet, egy szívvé a honfiérzelem s egy sujtó karrá a megtámadott tűzhely védelmére fölriasztott harag**.<< (…) És íme a mozgósító királyi szóra a viszongás elállott, a széthúzás megszünt, a kishitűség elhallgatott, az akarat fölébredt, a monarkia minden alkotóeleme egybeforrott, eleven egésszé tömörült. A fegyver zajára államérzelmű nemzedékké alakult át a széthúzó tömeg. – Áll vértezetten a monarkia, áll vértezetten Germánia, együtt áll! Nem lesz ezentúl Középeurópa kóbor kalandorok országútja (…) Dicsőséget aratnak egyesült fegyvereink (…) Fölvirul újból agg királyunk jogara alatt a monarkia.”[22]

Végítélet - propaganda képeslap

Az első világháborús osztrák és német propaganda kezdetektől magában hordozta az erkölcsi szükségszerűségből fakadó igazságszolgáltatás gondolatát. Ennek magyar nemzeti megfogalmazását Löw is tolmácsolta a magyar történelem dicsőséges korszakaira helyezve a hangsúlyt.

„Dicsőség, fenség, fényesség veszi körül ezt a csodás aggastyánt, akinek éltényi erejét nem törte meg száz csapás, aki megtalálta azt a királyi elhatározást, amellyel a latroknak megüzente a fenyítő, a megtorló háborút. Mikor hadai, mint hajdan hollós Mátyás serege, Sabácot elfoglalták, érezzük, hogy igazzá vált költőnk[23] jóslata: a legelső magyar ember a király!”[24]

Löw a múlt, a judaizmus megalapozó emlékezete és a zsidóság jelene közötti lényegi párhuzamot keresve Ferenc Józsefet Salamon királyhoz hasonlította.

„Királyi szó, Salamon király szava volt vezérigéje ez áldott pályának: Szeretet és bizalom őrzik a királyt*. Ez a kettőt kereste, ezt érdemelte ki hatvanöt esztendős országlással. (…) Ez legyen ma imádságunk végszava: boldog, győzelmes nemzetnek boldog, győzelmes fejedelme legyen s maradjon még soká, nagyon soká az agg király! Amen.”[25]

Löw Immánuel Ferenc Józsefről szóló beszédeiben, s főként a gyászbeszédben, a 67-es politikai elit emlékiratait, beszédeit, és olyan a magyar írók vágyait, mint Vörösmarty Mihály, együtt idézte a judaizmus emlékezetének jelenre vonatkoztatható mozzanataival.

„A mi nagy királyunk szerette az igazmondókat. Jeruzsálemi király címét viselte és Salamon tanításait követte. (…) Fényes ékesség a szent korona: túlvilági fény árad ki belőle, amely hódolatra készt, de szeretetet, ragaszkodást, önfeláldozó rajongást a korona viselője kelt, oly viselője, mint az a dicső király, akit most siratunk: az a lovagias magyar király, aki a lovagias nemzetet értette meg a legjobban, aki szivéhez kapcsolta ezt a lovagias nemzetet, amely a legjobban megértette a lovagias királyt.”[26]

– hangzott el a gyászbeszédben.

Keresztény gyászképeslap Ferenc József halálára

Homíliáinak fényében Löw Immánuel ahhoz a dualista elithez sorolható, mely a vesztes háborút és a Monarchia széthullását követően háttérbe szorult, kulturális emlékezete pedig megmaradt az emlékiratok szintjén.[27] A két világháború közötti magyarországi zsidóság dualizmusnosztalgiája azonban tágabb teret biztosított ennek az emlékezeti kánonnak. Ferenc József és IV. Károly uralkodása sok esetben a két világháború közötti valóság burkolt bírálatává vált. Ferenc József halálának 10. évfordulóján tartott emlékbeszédben a nemzeti történelem nagy sorsfordulóinak pozitív alakjai között jelent meg a császár-király.

„Magyarország átka, hogy a közélet tengelye nem a fejlődés, teremtés, haladás mozzanata lett, hanem az ellentállás elve, a panaszos gravamenek fölhányása. I. Ferenc József alatt nyílt meg Mohács óta először a kiegyenlítés nyomán a föltámasztó haladás ösvénye, az izmosodás kora. Akkor láttuk, hogy királyunk irányos egyénisége, kora határvető korszak. Igaz koronás fő volt, akinek az országlás művészete nem furfang, hanem nemes föladat, nem pusztán ész és ügyesség dolga, hanem szívé és jellemé.”[28]

Az 1926-os beszéd az 1919 és 1939 között elhangzott homíliákat összegyűjtő Kétszáz beszédben kapott helyet. Az első világháborús összeomlást követően megváltozott a fővonalbeli magyar nemzetkoncepció, az elsajátítható kultúrán és nemzeti célokkal való azonosuláson alapuló asszimilatív nemzeteszme helyébe a beleszületést hangsúlyozó etnikai nemzetértelmezések léptek.[29] A zsidóság ezen változással a numerus clausus bevezetésekor szembesült, ugyanakkor csoportstratégiánként eltérő válaszokat adott.[30] A neológia intézményi szinten a társadalmi változások efemer jellegét hangsúlyozta és a korábbi stratégia: a magyar izraelita önmeghatározás továbbvitelét szorgalmazta. Ferenc József kora ennek részeként vált a magyar zsidóság aranykorává.

„Reánk szakadtak egy kínos évtized élményei, sorsdöntő eseményei, a fölfordulás, végelmúlás, hirtelen támadás jelenségei. Szétverte a sors pörölye a monarchiát, felborította oltárait. És mégis ma, tíz év multán, a király emléke felé fordulunk kegyeletes érzéssel. Úr volt, érvényre juttatta a majestást, távtudatot tartott ébren mindenkiben. Király volt emlékező erejében, kötelességtudásában, emberfölötti szorgalmában. (…) Mennél inkább alázta meg irott malaszttá az ő korának dicső törvényalkotását ez a mai sülyedett jelen, annál ragyogóbb az ő nevének a dicső multnak alkonyulatából visszaszálló fénysugára. A jogegyenlőség elvének sértetlen fönntartását fejedelmi hivatásának legfőbb föladatai közé sorozta. Nem lehet ez az elv ma sem dőre álom. Dőre álom a fajnak tisztasága, dőre álom, hogy az igaztalan kegyosztás boldogítja a nemzetet. Akit megvakít e dőre álom, vihart hoz rá az ébredés!”[31]

– bírálta Löw az új korszak társadalmi változásait és a német völkisch gondolat magyarországi adaptációit.[32]

Romsics Ignác a magyar történelem Horthy-képeiről írva megjegyezte, hogy a Habsburgokhoz hű elitcsoportok: arisztokraták, nagypolgárok, katolikus főpapság, katonatisztek egy része és a hozzájuk kötődő középrétegek markánsan negatív Horthy-képe nem a fehérterror okán, hanem IV. Károly 1921-es visszatéréseinek megakadályozása, illetve a november 6-i trónfosztás miatt alakult ki.[33] Löw IV. Károlyt olyan ifjú királyként jellemezte „aki még tévedéseibe is a békét keresve sodródott belé”. Gyászbeszédében a tragikus sorsú király a haza sérthetetlenségének jelképévé vált, kiadatása a kortársak tragédiájává lett.

Basch Árpád: IV. Károly király

„Nem a számkivetett királyok Daudet-regényének megelevenedett alakja volt, hanem Nagymagyarország utolsó, hazátlanná lett királya, akinek hazátlanná kelle válnia, mert a haza sértetlenségének jelképe volt és vértanúja. Vértanú lett, mikor kiadtuk. A szentírás törvénye: ki ne szolgáltasd a rabszolgát urának, ha hozzád menekült kényura elől*. És mi a királyt kiadtuk a bosszúlihegő ellenségnek, az ő fölszabadult szolgáinak, pártütő alattvalóinak. A mindenrontó háború megtörte önérzetünket, erőnket: nem tudtuk megvédeni a szent korona fölkent viselőjét.”[34]

A külső politikai vitákban az 1920-as években ez a zsidó királyhűség gyakran összemosódott a legitimizmussal. Híradásaikban a különböző zsidó lapok azonban egyértelmű különbséget tettek a Néppárt és a dualista elit, illetve a Dinasztia között. Ez a különbségtétel figyelhető meg később a legitimizmus és a Dinasztia között is. A hívő katolikus uralkodóház tagjai a zsidóság emlékezeti kánonjában a judaizmus pártfogóiként tűntek fel.[35]

„És most gyászfátyol borítja a koronát! Idegen földbe temették, aki viselte. (…) Reánk pedig, akiket jobbágyi eskü kötött Károly királyhoz, reánk kaján örömmel borul a rettentő való: siratjuk a királyt hűséges jobbágyai, hadjáratos tisztei és kísérjük a balvégzetes királynak múlékony roskatag teteméből hazatérő lelket az örök irgalom trónja elé áhítatos imával. Amen.”[36]

Az Osztrák-Magyar Monarchia zsidósága az állam iránti lojalitás formáinak tekintetében eltért Habsburg-Ausztriában és Magyarországon. Amíg az előbbitől egy dinasztikus lojalitást vártak el, addig az utóbbitól a modern magyar nemzeteszmével való azonosulást. Számos társadalmi és kulturális jelenség és belső zsidó diskurzus azonban csak összközép-európai keretben értelmezhető. Közvetítésükben fontos szerepet játszottak a német nyelvű sajtótermékek és az átjárást lehetővé tevő intézményi elitek.

 Ferenc József császári jubileumi szecessziós képeslapon

Irodalom

Damohorská, Pavla

2010    The Jewish Prayer for the Welfare of the Country as the Echo of Political and Historical Changes in Central Europe. Univerzita Karlova v Praze, Husitská teologická fakultá, Praha.

Glässer Norbert

2013    Dinasztikus és nemzeti kultuszok a magyar nyelvű budapesti orthodox zsidó sajtóban (1892-1944). In: Szőllősi László (szerk.): Pro Scientia Aranyérmesek XI. Konferenciája, Szeged, 2012. november 8-10, Előadások, Pro Scientia Aranyérmesek Társasága, Budapest. 243-247.

Glässer Norbert – Zima András

2009    „A világosság örök forrása” A hagyomány fogalma a zsidó felekezeti oktatás sajtóvitáiban, Ethnographia 120. évf. 4. sz., 333-353.

2010    Változatlanság a változásban A két világháború közötti budapesti zsidó csoportok önképe a megváltozott kárpát-medencei határok függvényében, Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2010/1-2. 35-62.

2013    Híd a jelen sivárságából a múlt verőfényéhez, Monarchianosztalgia a két világháború közötti budapesti zsidóság körében, Hírlevél Magyar Zsidó Kulturális Egyesület XXIV. évf. 7-10. sz.

Gyáni Gábor

2002    Történészdiskurzusok. A múlt ösvényén sorozat. L’Harmattan, Budapest.

Hahner Péter

2006    A régi rend alkonya Egyetemes történet 1648-1815. Panem, Budapest.

Hídvégi Máté

1999    Löw Lipót beszédei. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest.

Katz, Jakov

1999    Végzetes szakadás. Az orthodoxia kiválása a zsidó hitközségekből Magyarországon és Németországban. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest.

Löw Immánuel

1903    Imádságok zsidók számára. Taub B. és Társa, Szeged.

1923    Száz beszéd, 1900-1922. Schwarz Jenő kiadása, Szeged.

1939    Kétszáz beszéd, 1919-1939. A Szegedi Zsidó Hitközség kiadása, Szeged.

Péter László

2004    Ország és királya a hatvanhetes kiegyezésben. In: Cieger András (szerk.): Kiegyezés. Osiris, Budapest. 546-584.

Romsics Gergely

2004    Mítosz és emlékezet. A Habsburg Birodalom felbomlása az osztrák és a magyar politikai elit emlékirat-irodalmában. L’Harmattan, Budapest.

2010    Nép, nemzet, birodalom A Habsburg Birodalom emlékezete a német, osztrák és magyar történetpolitikai gondolkodásban, 1918-1941. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.

Romsics Ignác

2008    Horthy-képeink. In: Romsics Ignác: Történelem, történetírás, hagyomány. Tanulmányok és cikkek, 2002-2008. Osiris Kiadó, Budapest. 213-252.

Rozenblit, Marsha L.

2001    Reconstructing a National Identity. The Jews of Habsburg Austria during World War I. Oxford University Press.

Singer S. Leó

1907    Kötelességtan. Lévai Izsó Könyvnyomdájában, Rimaszombat.

Unowsky, Daniel L.

2006    The Pomp and Politics of Patriotism. Imperial Celebrations in Habsburg Austria, 1848-1916. Central European Studies. Purdue University Press, West Lafayette, Indiana.

Zima András

2013    Az „örök zsidó kérdés”. Első világháborús neológ és cionista csoportstratégiák a budapesti felekezeti sajtóban. In: Kiss Endre, Balázs Edit (szerk.): A teológiától a divatig. Magyar Zsidó Szemle könyvek 3. Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem – OR-ZSE Kaufmann Dávid Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport, Budapest. 123-125.

[1] Vö. Katz 1999. 229, 233, 243-252.

[2] Zsidó Híradó 1894. okt. 25./ 9. Hirek – A király szavai márványban.; A visszatérő toposz kései megjelenítését lásd: Orthodox Zsidó Újság 1941. nov. 20./ 5. I. Ferenc József és az orthodoxia.

[3] Zsidó Ujság 1930. aug. 22./ 3. Emlékezés I. Ferenc Józsefre

[4] Singer 1907. 210.

[5] Singer 1907. 211.

[6] Singer 1907. 211.

[7] Vö. Hahner 2006

[8] Vö. Péter 2004

[9] Vö. Rozenblit 2001. 4, 9.

[10] Unowksy 2006

[11] Vö. Glässer 2013

[12] Lásd MILEV Hu HJA K361; Hu HJA K393; Hu HJA K262; Hu HJA K709 számú tételét.

[13] Pajzs és Vért. Imádságok izraelita vallásu katonák számára, III. bővített kiadás, Az Országos Izraelita Iroda költségén kiadja az Országos Rabbiegyesület, Budapest, é.n. [1916]

[14] Löw 1903. 44-47, 47-48.

[15] Damohorská 2010

[16] Vö.: Gleszer – Zima 2009

* Deák Beszédei VI. 142. (1868. XII. 10.)

[17] Löw 1923. 3.

[18] Vö. Löw Lipót: 1567, 1667, 1767 és 1867! Tartatott a Koronázás napján, 1867. Újraközli: Hidvégi 1999. 136-144.

* Löw Lipót Beszédei 238.

[19] Löw 1923. 6.

[20] Lásd Zima 2013

[21] Löw 1923. 4.

* Ézaiás 50, 8.

** Eötvös Károly III. 264.

[22] Löw 1923. 6.

[23] Vörösmarty Mihály

[24] Löw 1923. 5.

* Példabeszédek 20, 28.

[25] Löw 1923. 5.

[26] Löw 1923. 14, 20-21.

[27] Vö. Romsics 2004

[28] Löw 1939. 436.

[29] Lásd Romsics 2010

[30] Lásd Glässer – Zima 2010

[31] Löw 1939. 436, 438.

[32] Vö. Gyáni 2002. 134-158.

[33] Romsics 2008. 222.

* 5Móz. 23, 16.

[34] Löw 1939. 32.

[35] Vö. Glässer – Zima 2013

[36] Löw 1923. 33.