A polgárosult zsidó középrétegek számára kiadott közérthető vallási kézikönyvek a héber és arameus szövegekben kevésbé jártas, a korábbi nemzedékek vallásos életvitelétől távol került rétegeket célozták meg -  főként a leányokat és  anyákat - a zsidóságon belüli misszió gondolatkörében.

 A rimaszombati orthodox közösség főrabbija, Singer S. Leó Kötelességtan című valláserkölcsi munkájában a modern kor elvallástalanodásának problémájával szemben kísérelt meg alternatívát nyújtani a modern polgári önmeghatározás kereteihez igazítva a vallási hagyományok üzenetét.  

A Magyar Zsidó Lexikon szerint a kötetet később Singer Rezső főrabbi is kiadta előde munkáinak gondozása keretében.  

Hasonló munkákat a neológiánál is találhatunk. Singer Leó  várpalotai neológ főrabbi gondozásában vallástörvényi útmutató jelent meg héber és magyar nyelven. Ő a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem latin–magyar szakán tanult, ahol 1901-ben tanári diplomát és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1914-ben választották várpalotai rabbivá; ahol nagyapja és apja, Singer Péter és Ábrahám rabbiszékét vitte tovább. 

Dr. Singer Leó várpalotai főrabbi (MILEV)

Ezekben a populáris kiadványokban - a vallási élet számos parancsa, valamint azok valláserkölcsi háttere mellett - a halálhoz és az elhunythoz való viszonyulásról is szó esett.

A bibliai időktől a 19. század elejéig a zsidó közösségekben még a halál beálltának napján eltemették az elhunytat. A judaizmus a halottégetés szokását tiltja. A halottat földbe kell eltemetni, mert az áll a Tórában, hogy

„mígnem visszatérsz a földhöz, mert belőle vétettél”. (1 Móz 3:19)

A Sulchan Aruch [Terített Asztal] törvénygyűjtemény rövidletében, dr. Singer Leó várpalotai főrabbi kiadásában 1939-ből azt olvashatjuk, hogy csak abban az esetben szabad a halottat egy éjjelen át temetetlenül hagyni, ha az a végtisztesség érdekét szolgálja, például koporsót, halotti ruhát szereznek be ez idő alatt számára, vagy hozzátartozói, rokonai érkezését várják másik településről. Oka, hogy

„a tóra csak azt tiltotta, ami hasonló az akasztott ember hullájához [értsd kivégzett temetetlenül hagyása], ami a megalázás volna, de nem tiltotta, ami megtiszteltetésre szolgál.” (Kicur Sulchan Aruch CXCVIII. 3.)

A végtisztesség halottnak történő megadásában segíteni érdemszerző jócselekedet, ahogyan a gyászmenet elkísérése is.

„Ha valaki könnyeket ejt a jámbor ember halálán, a Szent [értsd az Örökkévaló], – dicsértessék! – megszámlálja a könnyeket és elteszi a kincsestárába. Ezzel jóváteheti az ember éjjeli tisztátalansága bűnét, és megvédi kis gyermekeit a haláltól, amitől Ist-n mentsen minket.” (uo. CXCVIII. 7.)

Singer S. Leó rimaszombati főrabbi 1907-ben kiadott magyar nyelvű Kötelességtanában (Hovat Ha-levavot rövidletében) pedig arra intette olvasóit, hogy

„Midőn a halott iránti végtisztesség adóját lerójuk, meg kell gondolnunk, hogy a porhüvely, melyet a koporsó rejt, az isteni lélek hordozója volt és egyszersmind Isten iránti tiszteletünknek is jelét adjuk.” (Hovat Ha-levavot rövidletében 70. pont)

 

Visszhang: Délmagyarország 2016. 03. 01.